Zalakaros gyógyfürdő élményfürdő
Zalakarosi Fürdő Bad Zalakaros Bath Zalakaros Zalakaros
Főoldal > Mozgássérülteknek

Mozgássérülteknek

A Gránit Gyógyfürdő Zrt.-ben a sérült és mozgásukban korlátozott vendégek is igénybe tudják venni a gyógyfürdő nyújtotta gyógyszolgáltatásokat. Ezen vendégek és betegek rehabilitációja érdekében eddig is és ezután is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy gyógyszolgáltatásainkat igénybe vehessék. A gyógyfürdő valamennyi bejárata kerekesszékkel átjárható, megközelíthető. Ajánljuk „F" fogadóépületünket, ahol teljesen akadálymentesen juthatnak a tágas fogadótérbe (orvosi rendelő, pénztárak stb.), az épületben liftek segítségével juthat a nemenkénti öltözőkbe. Mozgássérült WC, zuhanyzó rendelkezésre áll. A fedett fürdő, kezelések és az élményfürdő is könnyen megközelíthető.

Közlekedési rámpa található a fedett fürdő és az élményfürdő-híd között. Az F fogadóépületben, a fedett fürdőben, a fedett élményfürdőben, az élményfürdő III. ütemében, valamint a strandi főbejárati épületben liftek állnak mozgássérült vendégeink rendelkezésére. Az ő kényelmüket szolgálja a terápiás gyógymedencéknél található, hidraulikus beemelő szerkezet is.

1. Önállóan, fizikai segítség és kezelőszemélyzet közreműködése nélkül megközelíthető és igénybe vehető szolgáltatásaink:

  • 8 db függőleges épületlift
  • mozgássérült zuhanyzók
  • mozgássérült WC-k

    2. Önállóan, fizikai segítség nélkül megközelíthető, kezelőszemélyzet által működtetett berendezések és a velük igénybe vehető szolgáltatásaink:
  • lépcsőlift
  • fedett fürdőben található 2 db gyógyvizes terápiás medence - betegemelővel
  • élményfürdő többcélú (úszásra is alkalmas) medencéje - betegemelővel
  • betegemelő található a következő terápiáknál: súlyfürdő, tangentor, masszázs

    3. A gyógyfürdő ott szolgálatot teljesítő dolgozójának a segítségével megközelíthető és igénybe vehető szolgáltatásaink:
  • sportmedence
  • strandi III. sz. medence
  • strandi IV. sz. medence
  • strandi V. sz. medence
  • II. sz. medencetér medencéi
  • gyógykerti szabadtéri medence
  • fedett élménymedence
  • élményfürdő szabadtéri medencéi

    Mozgássérült vendégeinknek javasoljuk, hogy a strandfürdő nyitva tartása idején a strandfürdő főbejáratán keresztül vegyék igénybe a strandi szolgáltatásainkat. Kísérővel a fedett fürdő és a strand közötti rész átjárható.

    4. Mozgássérült által nem igénybe vehető szolgáltatásaink:
    fedett és nyitott csúszdák
    szaunák
    hullámmedence
    fedett fürdő III. sz. medencéje

 

 
Hírek
Hírek
Aktualitások - Modern tánc világbajnokság Nagykanizsán, fő támogató: Zalakaros
IDF-Modern tánc világ- bajnokságot rendeznek Nagykanizsán. A főszervező idén a SzanDia Fitness & Wellness Klub, Vágó László és neje Vágó Lászlóné valamint a Nemzetközi táncszövetség részről Erőssné Kovács Katalin.    Tovább...
Aktualitások - Zalakarosi kölyök hétvége - Gyermeknap 2013
Május 25-én szombaton gyermeknap alkalmából avatjuk fel a Neckermann Klub Oázis klubházunkat. Egy igazi mozgalmas kölyök partyban lesz részed a zalakarosi strandon, ha gyermeknap előtti szombaton velünk tartasz!    Tovább...
Aktualitások - Strandnyitás 2013 - Pezsgőbontással köszöntötte a Polgármester a strandra érkező vendégeket
Novák Ferenc polgármester és Czimondor Nándor, a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnöke pezsgővel várta a strandra érkezős első vendégeket, meglepetés képpen a fürdő kabalája, maga Vízipók is megjelent ez alkalomból a gyerkőcök örömére. Verőfényes napsütés köszöntött minden kedves zalakarosi vendég    Tovább...
Aktualitások - Vizitorna helyszínváltozás
Kedves Vendégeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a fedett fürdőben 14.20 órakor kezdődő zenés vizitorna 2013.05.01-től 11.00 órakor, illetve 14.30 órakor a strandon, rossz idő esetén az élményfürdőben kerül megrendezésre.    Tovább...
Aktualitások - Május 1-én újra nyit a Fürdő Vendégház!
A Zalakarosi Fürdő saját családbarát szállodája májusban újra megnyitja kapuit.    Tovább...

Értesüljön elsőkézből a friss információkról akciókról és nyereményjátékokról!
Hírlevél feliratkozás
Hírlevél feliratkozás

Facebook Zalakaros


 
Virtuális túra




Rendezvények
Rendezvények
Gyermeknap a fürdőn 2013
Időpont: 2013-05-26
STRANDKÉZILABDA SHOW 2013
Időpont: 2013-06-08